Vorsingen

Bemutatkozó előadást tartottam a Bécsi Egyetem katolikus teológiai karán október 21-én. Megpályáztam ui. Paul M. Zulehner helyét, aki szeptember 30-cal nyugdíjba vonult. Mit is tehettem volna mást? Közel 20 éve vagyok kapcsolatban a karral, számos szálon kötődöm a képzéshez, különösen a kelet-európai doktori iskolához, valamint kutatási projektekhez és fejlesztésekhez. Fejet akartam hajtani professzorom előtt és a kar előtt is, megköszönvén mindazt, amit kaptam. Persze érdekelt is az eljárás, amit így belülről megismerni nagyon tanulságos.

A mintegy 20 jelentkezőből egy 8 tagú bizottság a beadott anyagok alapján 5-öt választott ki. Mindannyiunkat felkértek egy 40 perces előadás megtartására, amelyet a tagokon kívül az egyetemről bárki meghallgathatott. Az előadást vita követte. Én a gyakorlati teológia tudományelméleti kérdéseiről beszéltem, arról, hogy a radikálisan és gyorsan változó európai kultúrában és tudományosságban milyen kihívások előtt áll ez a teológiai ág. Másnap a bizottsági meghallgatás következett, ahol 6-7 előre megfogalmazott kérdésre kellett válaszolni. Tőlem főképpen arról érdeklődtek, hogy milyen irányba vinném a tanszék oktatási és kutatási tevékenységét. Végül egy próbaszemináriumot kellett tartani, amelyre három hallgató jött el, akiket a kari HÖK kért fel a részvételre. A pasztorálteológiai módszertanról tartottam rövid bevezetőt, majd karikatúra-elemzéseket végeztünk közösen.

Az eredményeket 2-3 héten belül tudjuk meg. A kar összeállít egy listát, amelyen preferenciasorrendbe szedve a három legjobb jelölt neve szerepel. Ezt követik az egyetemi szintű tárgyalások, valamint - tekintettel a konkordátumra - a bíborossal történő egyeztetés. A jelöltet el kell fogadnia a rektornak és a bíborosnak is, aki felterjeszti Rómába, s megkéri számára az ú. n. "missio canonica"-t, a tanítás jogát. A nem hivatalos, de köztudott információk szerint a bíboros mindenképpen felszentelt személyt szeretne utódnak, mert a karon a pap-professzorok száma az utóbbi években radikálisan lecsökkent.

Kollegialitás és konkurencia együtt volt tapasztalható. Hárman is belülről pályáztunk: Regina Polak a jelenlegi intézetvezető asszony, Christian Friesl és én. Amennyire csak tudtuk, segítettük egymást, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. A két külsőssel nem találkoztam. Az egyik Johann Pock, aki jelenleg a bonni tanszéket vezeti (1993-ban szentelték pappá), a másik a svájci Franco Luzzatto.

Jól eső érzéssel nyugtázom, hogy amit szerettem volna elérni, sikerült. Jelenleg pedig az esélytelenség szabadságát élvezem.