Márai

Bal felé nincs mit keresnem, mert osztályomból kilépni egyértelmű az erkölcsi öngyilkossággal. (...) Jobb felé egyetlen lépést sem tehetek, mert lélegzettel sem vagyok hajlandó támogatni a tisztességesebb jobboldal mögött is fütykössel és rohamkéssel ólálkodó fasizmust.

Bármennyire is óvakodni szeretek attól, hogy a divatos írókat olvassam, most a HVG-ben Márai emigrációs motívumairól közölt mértékletesen tendenciózus írásban talált fentebbi idézetet közszemlére teszem. Mert kifejez valamit abból, amit én is gondolok, s ami miatt a jelen politikai térben nem találom sem a helyemet, sem a feladatomat.

Az idézet értékeléséhez fontos megjegyezni, hogy a Márai által citált jobb és bal oldal a II. vh. előtti, vagyis leegyszerűsítve semmi köze a mai jobb és bal oldalakhoz. Akkor hát miért az idézet, s miért a hatása?

Mert az ember vagy értelmiségi próbál maradni minden körülményben - Sík Sándort parafrazeálva, aki még mélyebbre ment éppen akkor, amikor Márai írta a fenti sorokat: embernek lenni minden körülményben. E szavak mellett szaladtam le s fel a pesti Piarista Gimnázium lépcsőjén négy éven át, hm, ennyit ért - vagy a hatalmi konjunktúra lovára száll.

Az első szabad kormányban, még inkább a Parlamentben hemzsegtek a kiváló értelmiségiek, aztán szépen mind eloldalgott, s helyettük jöttek a nem-értelmiségiek, akikből profi politikusok fognak majd (egyszer) formálódni - remélhetőleg. De a mai értelmiség is politikai táborokba kényszerült - talán megbízások miatt, talán a társadalmi valóságértelmezés médiaerőszakolt modelljének ellenállni nem tudván, talán ...

De mielőtt, kedves olvasó, belelovalnánk magunkat a gondolatmenetbe, álljunk meg és jelezzük - ma már közel semmi értelme a szónak, nem hogy a miénknek, de Máraiénak.