A vallási irodalom "sötét éjszaka" kifejezése egyfajta belső, lelki koncentrációt jelent, a hit sötétjét, lelki szárazságot, ürességet, amely erőteljes összeszedettséggel és Isten hiányának fájdalmával valamint az Istenre való rászorultság kiszolgáltatottságának élményével jár.
Akkor felhő borította be a találkozás sátorát és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot. Mózes nem léphetett be a találkozás sátorába, mivel a felhő behatolt oda és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot. Amikor aztán a felhő a hajlékról felemelkedett, Izrael fiai tovább indultak vándorlásukon. Ha nem emelkedett föl, akkor nem indultak el addig a napig, amíg fel nem emelkedett. Az Úr felhője napközben a hajlék fölött lebegett, éjjel azonban tűz volt benne egész Izrael szeme láttára egész vándorlásuk idején. (Kiv 40, 34-38)A zsoltáros ebben a kiszolgáltatottságában kiált Istenhez.
Meddig feledkezel meg rólam, Uram, mindörökre? Meddig rejted el arcodat előlem? Meddig emészti még lelkem a fájdalom és szívemet a mindennapi gond? Meddig uralkodik még rajtam az ellenség? Tekints rám, Uram, Istenem, és hallgass meg! Adj világosságot szememnek, nehogy halálba szenderüljek s ellenségem azzal dicsekedjék: "Legyőztem!" Ne örüljön ellenfelem azon, hogy elestem, hiszen irgalmasságodban bizakodtam, Uram. Segítséged legyen öröme szívemnek, hogy énekeljek az Úrnak, aki jót tett velem. (Zsolt 13)És ugyanebbe a hagyományba tartozik, ahogyan Jézus könyörgött a kereszten: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" (Mt 27,46)
Alexandriai Philo úgy tartotta, hogy a lélek elsötétülése szükséges állapot ahhoz,
hogy Istent prófétai érzékkel szemlélhessük és eksztatikus módon érzékelhessük. Tertulliánusz az „obumbratio mentis“ kifejezést használta az Istennel való találkozás egzaltált formájára, amely nála a lelki egyesülést jelentette. A görög egyházatyák megkülönböztették a homályt (skotos) a sötétségtől (gnophos), ahol az előbbi az Istentől való elforulást, utóbbi a felé törekvésben történő erőteljes megtisztulását jelentette. Nisszai Szent Gergely (IV. sz.), akit a misztika tanítómesterének tartanak átvette Órigenésztől a lelki élet alaptapasztalatának három fokozatú modelljét: megtisztulás, megvilágosodás, egyesülés, s összekapcsolta Mózes élettörténetének három szakaszával: Isten megtapasztalása az égő csipkebokorban, a fényes felhő vezetése a pusztai vándorlás idején és egyesülés Istennel a Sínai hegyen a sötét felhőbe fonva.
A lelki sötétség első, saját élményre alapozó és részletes leírása Keresztes Szent Jánostól származik (XVI. sz.): A Kármel hegyére vezető út. Az első fázis az érzékek éjszakája, a második a szellem éjszakája, és a harmadik a hit éjszakája, amely a legszörnyűbb. Az éjszakát leváltja a hajnal, amelyben lehetővé válik Isten szerető felismerése. Ezt a hagyományt folytatja számos misztikus, Lisieuxi Kis Szent Teréz (XIX. sz.) vagy Edith Stein (XX. sz.) a Kereszt tudománya c. művében.
Az Úr hegycsúcsa: Keresztes Szent János spirituális rendszerében.A csúcs a mennyei örök lakoma, alatta az isteni hallgatás, lejjebb az erények és a szellemi képességek. Legalul a sóvárgások és a semmi tapasztalata.
Ez az Éjszaka, mely a szemlélődésé, mint mondottuk, kétfajta sötétet bocsát a tisztulásra vágyó lélekre, mely az emberi természetnek megfelelően érzéki és szellemi. Az éjszaka, azaz a megtisztulás először az érzéki részt éri, megtisztítja a lelket ez érzékektől és alkalmassá teszi a szellemi befogadásra. Másodszorra a szellemi megtisztulással az éjszaka szellemétől lemezteleníti a lelket, és alkalmassá teszi az Istennel való szerelmes egyesülésre. Az érzéki rész éjszakája mindennapos, sokakkal megesik, a kezdők részesülnek benne, akikről az előbbiekben is szóltunk. A szellemi éjszakát kevesen élik meg, a haldoklók és jártasak részesülnek benne, ... (Keresztes Szent János)
A buddhizmusban is három szakasza van az elmélyülés útjának: sila, jana, panna, amely megfelel a keresztény misztika leírásának: megtisztulás (via purgativa, katharszisz), megvilágosodás (via illuminativa, elampszisz), egyesülés (via unitiva, henoszisz). Friedrich Heiler német vallástudós mutatta ki, hogy a misztika alapvonásai a keleti és a nyugati kultúrában hasonlók, még akkor is, ha megfogalmazásai igen eltérőek.
Bejegyzések
