Tihanyt szemből és távolból látom. A tihanyi apátságot, melyet tiszta időben a reggeli nap kiemel a tájból. Körülötte még a felszálló pára, alatta a félsziget egybemosódó sávja. A templom tornyaival a fent és a lent dimenziójában áll, az apátsági épülettest a szemhatáréban. Végigpásztázva az északi oldalt, láthatunk nagyobb épületegyütteseket is, de az apátság, kissé fentebb a parttól, a dombon, mégis impozánsabbnak tűnik.
Távolról nézni egy szerzetesi házat, valamiképpen ráutal a szerzetesség és a társadalom elválasztottságára és egyben összetartozására is. A szerzetesség kivonulás, kulturális karantén, nem-normális közeg, életvitel és perspektíva. A szerzetesek távol vannak, elkülönülnek, nem vegyülnek bele a hétköznapok forgatagába. Általában távolról látni őket. Amikor közelre léphetünk, az rendkívüli mozzanat. A szerzetesek disszharmóniában, kontrasztharmóniában élnek a társadalommal, a hétköznapisággal. Puszta létük, elkülönültségük azonban nem alapozza meg összetartozásukat, a templom nélkül az apátsági épület zártintézeti lakhely csupán. A templom jelzi a lényeget, magyarázza a közöség létének, együttlétének, a tágabb közeggel való elemi összekapcsoltságának értelmét: a hangsúlyosan vallási dimenzió közösségi és irányultsági szimbóluma. Olyasvalamire utal, amely a társadalom és minden egyén lényegi alkotóeleme: az önmagán túlra irányultságra, az emberi léthez eleve tartozó elégedetlenségre adott vallási-kulturális válaszra, arra, ami miatt az egzisztenciális otthontalanság nem válik értelmetlen és indokolhatatlan magánnyá, a felkeltett, de ki nem elégített teljességvágy tragédiájává.
Elgondolkodtató és számos, egymástól eltérő választ megengedő jelenség, hogy a klasszikus szerzetesrendek kolostoraikat jellemzően olyan helyekre építették, ahol a természeti és az alakított közeg valamiféle titokzatos sűrűsödési pontra irányul: Tihany, Pannonhalma, Melk, Einsiedeln – bencés példáknál maradva. A kontrasztharmónia megjelenítésének helye az épületek révén valóságos földrajzi toposz. Annak a másik,értelmet adó és kereső virtuális helynek felmutatása, amely az összes emberi kultúrában, bármely történelmi korszakban megtalálható vallási sűrűsödési pont. A kontraszt és a harmónia egyszerre történő felismerhetőségének kulturális feltétele az eleve meglévő, konstitutív virtuális hely, amelynek leképeződését az ember, az emberi közösség felfedezi, amelynek megjelenésére – Balthasar szavával „felfénylésére” – az ember rá-ismer. Akár egy épületben, akár egy szent személyben, mint Jézus, Mohamed vagy bármely dalai láma. Miközben a szerzetességet kívülről látjuk és távolról, általa rálátunk valamire magunkban: közelről és belülről.
Kép az apátság honlapjáról.
Amikor a nap már túlhaladja a reggel ébredését, úgy világítja meg a túlpartot, hogy általa egybemosódik a táj, a zöld és az épületek. A lényegek szemléletét felváltja a jelenségek intézésének ideje. Majd naplementekor még egyszer láthatjuk a tihanyi domb ékét letisztult formáival és súlyos üzenetével belehúnyni korunk zajos éjszakájába.
Balatonvilágos 2008. 08. 03.
Bejegyzések
