A hozzászólások során többen is reagáltak arra, hogy a szerző Ernest Renan nemzetfelfogását tette magáévá. Talán az is mondható, hogy a vitának ez a pontja nyújtotta a legnagyobb szellemi élvezetet, bár ez nyilván ízlés kérdése is. Részben leegyszerűsítve, részben pedig programmatikusan a nagy francia író a nemzetet így határozza meg: közös emlék a múltból és közös terv a jövőre. Gyurgyák ehhez a vezérgondolathoz igazította könyve felépítését, és ebben foglalta össze a mű megírásának szándékát is. A nemzetnek kell egyesíteni a társadalmat, s a mű azt kívánja szolgálni, hogy ez a nemzet legyen jelenvalóvá az emlékezetben és legyen alapja a közös és élhető jövő tervezésének. Losoncz hozzáfűzte, hogy a renani emlékezés fogalmát csak a felejtés és az emlékezés tárgya gondolati erőtérben érthetjük meg igazán. Az emlékezés ugyanis azokra a sebekre történik, melyek a nemzet történetében a legjobban fájnak. Ezeket viszont el kell tudni felejteni, hogy ne ragadjon meg a társadalom a múlton való kesergésben.
Én azzal járultam hozzá a vitához, hogy emlékeztettem: Renan Jézus élete c. (A mű teljes szövege angolul és franciául) művével a hit Krisztusa helyett a történeti Jézust állította középpontba. Tette ezt azért, mert érzékelte, hogy a keresztény vallás társadalomegyesítő ereje megszűnőben, s ezt követően a nemzet mítosza látja el ezt a funkciót. Ma azonban inkább új Renanra van szükség, aki mai zsenialitással a nemzet mítoszát varázstalanítja, s megjelöli azt a következő eszmét vagy valami mást, ami az integrációt és kohéziót lehetővé teszi. Hogy ez mi is lehetne, arról talán fontosabb is eszmét cserélni, mint a nemzeteszméről.
Bejegyzések
