Új év, a régi lezárása és az új kezdete. Értékelés, elhatározások és fogadalmak, a szeretet csókjai és az önfeledt szórakozás tüze és mélysége. Az óév búcsúztatása és az új év köszöntése tele van népszokásokkal és új szokásokkal, minden esetre rituálisan telített időszak. A profán rítusok tömkelegétől hangosak a médiumok, ezekre kár szót vesztegetni. Ám a nagy és kisebb vallási hagyományok évkezdései nem ismeretesek, ezekről érdemes szólni. Elővételezett összefoglalásként mondhatjuk, egyetlen vallási hagyomány sem ünnepli évkezdésként a polgári újévet. Vegyünk sorra néhányat.
A nyugati kereszténység liturgikus évkezdete advent első vasárnapja, amely 2008-ban november 30-ra esett, 2009-ben november 29. lesz. Jóllehet a Gergely-naptár szerint január 1.
A keleti kereszténységben a julian naptár szerint osztják be a liturgikus évet, így ott az újév (mint minden más keresztény ünnep) egy héttel eltolódik.
A zsidó naptári újesztendő a Ros Hásáná 2009-ben szeptember 19-re esik. Egyébként a zsidó vallásban még három más újév is létezik. a zsidó időszámítás a világ teremtésének kezdetétől indul, amely a hittudósok számítása szerint i.e. 3761 október 7.
Az iszlám újév 2008-ban december 18-ra esett, amikor a vallási időszámítás szerint az 1430. év vette kezdetét.
A hinduizmus 2008-ban március 30-án ünnepelte az újévet, melynek szanszkrit neve vikram szamvat. A hindu vallási időszámítás egyébként i.e. 56-ban kezdődik.
A buddhizmusban az újév első napja 2008-ban február 7-ére esett Vietnámban, míg a japán újév egybeesett a Gergely naptár január 1-ével.
A kínai újév 2009-ben január 26-án kezdődik. Az etiópok és a koptok szeptember 11-én ünnepelik az újesztendőt, amit a rasztafari vallás is átvett.
Az óból az újévbe történő átmenet szertartásai között általában ott találjuk a bőjtöt illetve kímélő ételek fogyasztását, valamint az áldozatbemutatást az istenség megnyerésére. A jelen idő és a kozmikus idő, továbbá a személyes idő és a népcsoport vagy család idejének egymásracsúsztatása illetve kölcsönös szimbolizálása is a jelentős ceremóniák közé tartozik. Az átmenetben meg kell tisztulni, amihez körmeneteket, szelleműzéseket, füstöléseket vesznek igénybe. Az éles és egyértelmű határ megjelenítésének áll szolgálatába a gyakori orgia is, amelyben a hétköznapok szabályai, erkölcsi korlátai hatályon kívül helyeződnek, hogy az ünnep bevégeztével minden visszazökkenhessen a rendes kerékvágásba.
Boldog Újesztendőt minden kedves látogatómnak!
2008. december 31., szerda
2008. december 20., szombat
Varázslatos Krakkó
Krakkó középkori magja a vásárcsarnok és az egyetem, az egykori városháza tornya és a számos pince – 10-15 méterrel a felszín alatt.
A posztócsarnokot 1257-ben építették. Alighanem az egyik legrégebbi fedett vásározó hellyel állunk szembe. A főtéren foglal helyet, s annyira régi, hogy a környező házak hozzá viszonyítva lettek felépítve. Kereskedésközpont. A boltíveken mintegy ötven város címere ékeskedik – helyek, ahonnan ide hozták az árút és ahová innen szállították. A kereskedés központ. A XIII. sz-ban minden árucikk mögött ott volt a Paradicsomból történt kiűzetéskor mondott isteni büntetés valósága: a veríték, amivel az árú megtermelhető és a megélhetés megoldható.
Az egyetem 100 (1364) évvel későbbi, Nagy Kázmér lengyel király alapítása. Amint a csarnokba a környező vidékről kerülnek az árúk, úgy verbuválódott a magiszteri kar a tágabb kulturális környékből. A prágai után a középkor második legrégibb közép-európai egyetemi központja odavonzotta a diákokat messze földekről a latinul tartott előadásokra. Az alma maternek későbbi tagjai között találjuk Malinowskit a kultúrantropológust, Lemet az írót és Wojtiłat, a későbbi II. János Pál pápát. Krakkóban található Európa egyik leghíresebb egyetemi kollégiuma a maga két bejáratával. A Szent Anna utcai a Collegium maius, az orvostanhallgatók és a másik a collegium minus a többiek számára, főképpen a matematikusoknak.
A sikeres kereskedés és a diákélet mindenkori lazasága megtöltötte a főtér minden egyes épülete alatti pincéket, ahol folyt a sör és a bor, ahol itták a búzapálinkát és ölelték a lányokat. Úgy mondják, hogy a városban az elmúlt 20 év alatt 1000 körüli pincét újítottak fel ismét, s állítottak a vendéglátás szolgálatába. Működik a csarnok, ami nem csak puszta látványosság, és virágzik az egyetem. A középkori harmónia ma is egybefogja a belvárost, valamiféle megnyugtató biztonságérzetet árasztva. Tudás, kereskedés, szórakozás harmóniában.
A legnagyobb különbség a középkori és a modernkori életérzés között a közvetlenség elveszítésével ragadható meg. Közvetlen kapcsolatok jellemezték a középkor összes viszonylatát. A katedrálisban nyakát nyújtogató paraszt, aki nem mehetett előre, hogyan is mert volna, valóban találkozott Istennel, a tömjénfüstből közelítő transzcendenciával. A kereskedés nagy mértékben árúcserét jelentett, illetve saját értékű fizetőeszközökkel zajlott. S a szórakozásban nem volt semmi virtuális, sminkeletlen asszonyok keble és fara ringott a pincesöntések asztalai között. Az egyetemi előadásban már a racionalitás vette át a vezető szerepet, de a még harmóniában kapcsolódott össze immanentia és transcendentia, tudás és hit.
Voltaképpen csak gyanuink lehetnek arról, hogyan is zajlott az élet a XIII. sz-i Krakkóban. Képzeletünket képi középkorábrázolások töltik meg és mögöttük valamilyen mélységes vágy arra, aminek ma fájón híjján vagyunk: éppen a harmóniának. Nem a személyesnek, mert az lehet egyéni sors vagy alkotás, hanem egyfajta általános és alapvető szinkronnak az élet legfontosabb területei között: a tudás, a megélhetés és a szórakozás között, a társadalmi berendezkedés és a legfőbb dolgok értelmezése között, amit nevezhetünk vallásnak, kultúrának, életérzésnek.
Alapjában véve nincs közünk a középkorhoz, hogyan is lehetne. Ami a kapcsolatot létrehozza, valami felszín alatti, ami a mai turistát megragadja Krakkóban vagy másutt. Egyszerre kell fenntartani a távolság és közelség tudatát. Nem is annyira a tudatát, hanem a tárgyra vonatkozó történelmi ismeret és a kulturális szorultságunkban keletkező szükséghelyzetünk közötti kapcsolatot. Annak nem lehetünk tudatában, hogyan zörgött a szekér Krakkó főterén 1258 telén, hiszen nem voltunk ott. Láthatunk persze rajzokat a térről, korhű leírásokat a szekérről és még sok minden másról. De a szekér zaját nem hallhatjuk, ahogyan megrakottan a térre gördül. Mégis van a fülünkben ilyen zaj, Ukrajna, Románia köves utcáin hallhattuk, s ez a zaj teremti meg képzelőerőnk számára a kapcsolatot a rég letűnt s immár turisztikai látványosságként tapasztalható korszakkal és ennek városával, Krakkóval.
Mai primér élményeink segítségével válik jelentőssé, egyáltalán teremtődik meg a múlt egy-egy korszaka. Hasonlóságokat és eltéréseket fedezünk fel ebben a régmúltban, miközben tudjuk, tudhatjuk, hogy tapasztalatot elsősorban magunkról szerzünk. Az a Krakkó, piacával, egyetemével és kocsmáival mi vagyunk, valóban. Úgy, amint valóban kereskedtek, tanultak és dorbézoltak annak idején, annak rendje és módja szerint.
A posztócsarnokot 1257-ben építették. Alighanem az egyik legrégebbi fedett vásározó hellyel állunk szembe. A főtéren foglal helyet, s annyira régi, hogy a környező házak hozzá viszonyítva lettek felépítve. Kereskedésközpont. A boltíveken mintegy ötven város címere ékeskedik – helyek, ahonnan ide hozták az árút és ahová innen szállították. A kereskedés központ. A XIII. sz-ban minden árucikk mögött ott volt a Paradicsomból történt kiűzetéskor mondott isteni büntetés valósága: a veríték, amivel az árú megtermelhető és a megélhetés megoldható.
Az egyetem 100 (1364) évvel későbbi, Nagy Kázmér lengyel király alapítása. Amint a csarnokba a környező vidékről kerülnek az árúk, úgy verbuválódott a magiszteri kar a tágabb kulturális környékből. A prágai után a középkor második legrégibb közép-európai egyetemi központja odavonzotta a diákokat messze földekről a latinul tartott előadásokra. Az alma maternek későbbi tagjai között találjuk Malinowskit a kultúrantropológust, Lemet az írót és Wojtiłat, a későbbi II. János Pál pápát. Krakkóban található Európa egyik leghíresebb egyetemi kollégiuma a maga két bejáratával. A Szent Anna utcai a Collegium maius, az orvostanhallgatók és a másik a collegium minus a többiek számára, főképpen a matematikusoknak.
A sikeres kereskedés és a diákélet mindenkori lazasága megtöltötte a főtér minden egyes épülete alatti pincéket, ahol folyt a sör és a bor, ahol itták a búzapálinkát és ölelték a lányokat. Úgy mondják, hogy a városban az elmúlt 20 év alatt 1000 körüli pincét újítottak fel ismét, s állítottak a vendéglátás szolgálatába. Működik a csarnok, ami nem csak puszta látványosság, és virágzik az egyetem. A középkori harmónia ma is egybefogja a belvárost, valamiféle megnyugtató biztonságérzetet árasztva. Tudás, kereskedés, szórakozás harmóniában.
A legnagyobb különbség a középkori és a modernkori életérzés között a közvetlenség elveszítésével ragadható meg. Közvetlen kapcsolatok jellemezték a középkor összes viszonylatát. A katedrálisban nyakát nyújtogató paraszt, aki nem mehetett előre, hogyan is mert volna, valóban találkozott Istennel, a tömjénfüstből közelítő transzcendenciával. A kereskedés nagy mértékben árúcserét jelentett, illetve saját értékű fizetőeszközökkel zajlott. S a szórakozásban nem volt semmi virtuális, sminkeletlen asszonyok keble és fara ringott a pincesöntések asztalai között. Az egyetemi előadásban már a racionalitás vette át a vezető szerepet, de a még harmóniában kapcsolódott össze immanentia és transcendentia, tudás és hit.
Voltaképpen csak gyanuink lehetnek arról, hogyan is zajlott az élet a XIII. sz-i Krakkóban. Képzeletünket képi középkorábrázolások töltik meg és mögöttük valamilyen mélységes vágy arra, aminek ma fájón híjján vagyunk: éppen a harmóniának. Nem a személyesnek, mert az lehet egyéni sors vagy alkotás, hanem egyfajta általános és alapvető szinkronnak az élet legfontosabb területei között: a tudás, a megélhetés és a szórakozás között, a társadalmi berendezkedés és a legfőbb dolgok értelmezése között, amit nevezhetünk vallásnak, kultúrának, életérzésnek.
Alapjában véve nincs közünk a középkorhoz, hogyan is lehetne. Ami a kapcsolatot létrehozza, valami felszín alatti, ami a mai turistát megragadja Krakkóban vagy másutt. Egyszerre kell fenntartani a távolság és közelség tudatát. Nem is annyira a tudatát, hanem a tárgyra vonatkozó történelmi ismeret és a kulturális szorultságunkban keletkező szükséghelyzetünk közötti kapcsolatot. Annak nem lehetünk tudatában, hogyan zörgött a szekér Krakkó főterén 1258 telén, hiszen nem voltunk ott. Láthatunk persze rajzokat a térről, korhű leírásokat a szekérről és még sok minden másról. De a szekér zaját nem hallhatjuk, ahogyan megrakottan a térre gördül. Mégis van a fülünkben ilyen zaj, Ukrajna, Románia köves utcáin hallhattuk, s ez a zaj teremti meg képzelőerőnk számára a kapcsolatot a rég letűnt s immár turisztikai látványosságként tapasztalható korszakkal és ennek városával, Krakkóval.
Mai primér élményeink segítségével válik jelentőssé, egyáltalán teremtődik meg a múlt egy-egy korszaka. Hasonlóságokat és eltéréseket fedezünk fel ebben a régmúltban, miközben tudjuk, tudhatjuk, hogy tapasztalatot elsősorban magunkról szerzünk. Az a Krakkó, piacával, egyetemével és kocsmáival mi vagyunk, valóban. Úgy, amint valóban kereskedtek, tanultak és dorbézoltak annak idején, annak rendje és módja szerint.
Középkori krakkói betlehem
2008. december 4., csütörtök
Büfékocsitemető
Olyan a MÁV mint a hadsereg: állam az államban, vagy inkább állatkert az állatkertben. A pletykaszintű előrejelzésekkel ellentétben, amelyek december 14-ét emlegették, már a tegnapi napon kivonták a büfékocsikat a Szeged-Budapest között közlekedő félig IC, félig gyorsvonatokból. Az utolsó büfés azt mondta: olyan helyre viszik, ahol van rendes IC.
Mindig büfékocsiban utazom, rengeteg élményem van. Egyszer még azt is megkérdezték, hogy "író úr ugye nem az Utasellátóról ír". Nem, de a büfékocsikban számos bekezdés született már, annyira, hogy néha úgy éreztem, helyes lenne egy-egy tanulmánynál megjegyeznem, támogatta az Utasellátó - tudtán kívül.
A büfékocsik és a vonatok tulajdonosi és illetékességi viszonyai bonyolultak. A vonat a MÁV-é, a büfékocsi az Utasellátóé. A szerelvény fölött a MÁV rendelkezik, az étkezőkocsi az Utasellátó illetékessége. Mindkét cég az elmúlt évek során számos átalakuláson ment át, a büfék üzemeltetését vállalkozóknak adták ki drága pénzen. A vállalkozók pedig igyekezték a szolgáltatás árai révén bevételkiesésüket az utasokkal megfizettetnei. (Volt 0,5 dl Unicum 750 Ft. is)
Évekkel ezelőtt állandó büfések vitték a kocsit, akiknek még a nevét is tudni lehetett, s akik által törzsvendégnek lehetett számítani. Elég baj, hogy állandóan utazni kell, legalább törzsvendégként könnyítsük terheinket. Később folyamatos személyzetcsere lett, s a vendéglátós szakmával rendelkezők aránya radikálisan lecsökkent - egy két kivételtől eltekintve.
Kevés volt a vendég, sőt egyre kevesebb. Hétköznap délelőtti vagy délutáni járatokon számtalanszor egyetlen voltam Szeged-Budapest relációban. Sem a MÁV, sem a cég, sem a büfések nem tettek semmit annak érdekében, hogy legyen több vendég, s az üzlet legalább alacsony nyereségre szert tegyen. Óhatatlanul adódik a kérdés, ha az utasokért nem tettek semmit, akkor miért hívják a céget még mindig Utas-ellátónak.
Pedig, mint tudjuk ezeken a vonatokon üzletemberek és egyetemi emberek százai utaznak, akik örömmel töltenének időt szerény fogyasztás mellett asztaloknál, akár komoly megbeszéléseket is folytatva. Az egyetemisták tömegei rendszeres utasai ezeknek a vonatoknak, akik számukra kidolgozott akciós kínálatokat biztosan örömmel fogadnának. Csak éppen az üzleti érzék és érdek erőit az utasokra kellene irányítani és nem valahová máshová.
Barátaim, ismerősem néha csóválják a fejüket, micsoda luxus, hogy mindig büfékocsiban utazom. Az. Nem kellene, hogy az legyen, lehetne természetes dolog, szép és hasznos, méltán az étkezőkocsik gazdag történetéhez. De ez sajnos csak az utasokat érdekli. A MÁV és az Utasellátó pedig ismét ellátta az utasok baját. Kár.
Mindig büfékocsiban utazom, rengeteg élményem van. Egyszer még azt is megkérdezték, hogy "író úr ugye nem az Utasellátóról ír". Nem, de a büfékocsikban számos bekezdés született már, annyira, hogy néha úgy éreztem, helyes lenne egy-egy tanulmánynál megjegyeznem, támogatta az Utasellátó - tudtán kívül.
A büfékocsik és a vonatok tulajdonosi és illetékességi viszonyai bonyolultak. A vonat a MÁV-é, a büfékocsi az Utasellátóé. A szerelvény fölött a MÁV rendelkezik, az étkezőkocsi az Utasellátó illetékessége. Mindkét cég az elmúlt évek során számos átalakuláson ment át, a büfék üzemeltetését vállalkozóknak adták ki drága pénzen. A vállalkozók pedig igyekezték a szolgáltatás árai révén bevételkiesésüket az utasokkal megfizettetnei. (Volt 0,5 dl Unicum 750 Ft. is)
Évekkel ezelőtt állandó büfések vitték a kocsit, akiknek még a nevét is tudni lehetett, s akik által törzsvendégnek lehetett számítani. Elég baj, hogy állandóan utazni kell, legalább törzsvendégként könnyítsük terheinket. Később folyamatos személyzetcsere lett, s a vendéglátós szakmával rendelkezők aránya radikálisan lecsökkent - egy két kivételtől eltekintve.
Kevés volt a vendég, sőt egyre kevesebb. Hétköznap délelőtti vagy délutáni járatokon számtalanszor egyetlen voltam Szeged-Budapest relációban. Sem a MÁV, sem a cég, sem a büfések nem tettek semmit annak érdekében, hogy legyen több vendég, s az üzlet legalább alacsony nyereségre szert tegyen. Óhatatlanul adódik a kérdés, ha az utasokért nem tettek semmit, akkor miért hívják a céget még mindig Utas-ellátónak.
Pedig, mint tudjuk ezeken a vonatokon üzletemberek és egyetemi emberek százai utaznak, akik örömmel töltenének időt szerény fogyasztás mellett asztaloknál, akár komoly megbeszéléseket is folytatva. Az egyetemisták tömegei rendszeres utasai ezeknek a vonatoknak, akik számukra kidolgozott akciós kínálatokat biztosan örömmel fogadnának. Csak éppen az üzleti érzék és érdek erőit az utasokra kellene irányítani és nem valahová máshová.
Barátaim, ismerősem néha csóválják a fejüket, micsoda luxus, hogy mindig büfékocsiban utazom. Az. Nem kellene, hogy az legyen, lehetne természetes dolog, szép és hasznos, méltán az étkezőkocsik gazdag történetéhez. De ez sajnos csak az utasokat érdekli. A MÁV és az Utasellátó pedig ismét ellátta az utasok baját. Kár.
2008. november 29., szombat
Katica
Kedves Katica!
Egy egész falucska írja levelét Neked, oda, ahol egyedül te olvashatod. Itt jártál közöttünk, aput, anyut, testvéreidet mindenki ismeri. Tudtuk, hogy mi van a suliban, láttuk szoknyád ringását, ismertük hangodat. Ide tartoztál, mihozzánk, ehhez a faluhoz, ahol születtél, ahol nevelkedtél. Anyut s aput mindenki tiszteli. Dolgos-szorgos emberek. Együtt örültünk velük házasságodnak és Tomikának. Mint a sok más kisgyereknek, akiket anyjuk tol a játszótérre, és akik mind kicsit az egész falu csöppségei.
Katica, megszakadt a film, amit mindannyian néztünk. De a valóság, az tovább él. A te szorgos, szerető életed nem szakadt meg, csak a filmet nem látjuk tovább. Mint amikor elromlik a tévé, de az adás megy tovább. Vagy meghibásodik a videó, de a szallagon ott van minden. Folyik tovább, ami igazi, csak az romlik el, csak az múlik el, ami nem jó, ami hibás, aminek múlnia kell.
Katica, ugye Te is így tudod! Ugye te már látod a filmek mögötti világot, ahol már nincsen hiba és szenvedés, ahol már minden ölelés igaz és örök! Anyuval, apuval, a rokonokkal és barátokkal, még azokkal is, akik nem ismertek annyira, itt állunk mind és várjuk, hogy üzenj nekünk arról a világról, ahol lesímulnak a ráncok, ahol már nem sírnak a csecsemők, ahova oda vágyunk mind.
Katica, ennyit tudunk most, ennyit mondtál el nekünk. Innen integetünk, fájdalommal és értetlenül. Ne felejts el minket! Szia, viszlát!
Üdvözlettel, Gyálarét
Egy egész falucska írja levelét Neked, oda, ahol egyedül te olvashatod. Itt jártál közöttünk, aput, anyut, testvéreidet mindenki ismeri. Tudtuk, hogy mi van a suliban, láttuk szoknyád ringását, ismertük hangodat. Ide tartoztál, mihozzánk, ehhez a faluhoz, ahol születtél, ahol nevelkedtél. Anyut s aput mindenki tiszteli. Dolgos-szorgos emberek. Együtt örültünk velük házasságodnak és Tomikának. Mint a sok más kisgyereknek, akiket anyjuk tol a játszótérre, és akik mind kicsit az egész falu csöppségei.
Katica, megszakadt a film, amit mindannyian néztünk. De a valóság, az tovább él. A te szorgos, szerető életed nem szakadt meg, csak a filmet nem látjuk tovább. Mint amikor elromlik a tévé, de az adás megy tovább. Vagy meghibásodik a videó, de a szallagon ott van minden. Folyik tovább, ami igazi, csak az romlik el, csak az múlik el, ami nem jó, ami hibás, aminek múlnia kell.
Katica, ugye Te is így tudod! Ugye te már látod a filmek mögötti világot, ahol már nincsen hiba és szenvedés, ahol már minden ölelés igaz és örök! Anyuval, apuval, a rokonokkal és barátokkal, még azokkal is, akik nem ismertek annyira, itt állunk mind és várjuk, hogy üzenj nekünk arról a világról, ahol lesímulnak a ráncok, ahol már nem sírnak a csecsemők, ahova oda vágyunk mind.
Katica, ennyit tudunk most, ennyit mondtál el nekünk. Innen integetünk, fájdalommal és értetlenül. Ne felejts el minket! Szia, viszlát!
Üdvözlettel, Gyálarét
2008. november 27., csütörtök
Hallgató egyház
Az elmúlt hetekben két előadást kellett tartanom. Az egyik a Wesley főiskolán az egyházak felelősségéről szóló konferencián, a másik a Szegedi Hittudományi Főiskolán a tudomány napja rendezvényen. Mindkettőn az egyházak múltfeldolgozásáról beszéltem. Erről a kérdéskörről már viszonylag sokat publikáltam, s már-már megúnttá is kezdett válni a téma. Az új felkérések azonban arra ösztökéltek, hogy valamilyen új stílusban próbáljam megközelíteni a problémákat. Ez a stílusgyakorlat a voltaképpeni izgalom számomra. Szóvá tenni valamit úgy, hogy a sok más tülekedő és sebeket ejtő szócserép csörömpölése mögé kerüljön szerző és olvasó.
Az elhangzott előadás írott eredetije [INNEN] elérhető.
Az elhangzott előadás írott eredetije [INNEN] elérhető.
2008. november 6., csütörtök
Obama vallása
Köztudott, hogy az amerikai társadalom európai mércével mérve rendkívül vallásos. Szinte minden amerikai hisz Istenben, egy harmaduk rendszeresen látogatja az istentiszteleteket, az egyházi közösségek a civil társadalom és a szolidaritási háló erős támaszai. [Adatok az amerikai vallásosságról.] Ugyanakkor az állam nem támogat a költségvetésből egyetlen vallási közösséget sem, az állami iskolákban nincsen vallási oktatás: nem az állam alapul a vallásra, hanem a társadalom. Az iszlámmal kapcsolatos konfliktus felerősítette a vallás társadalmi jelentőségének tudatát, és más keresztény kezdeményezések, pl. pro life mozgalmak vagy a kreacionizmus vagy még inkább egyfajta tradicionalista fundamentalizmus Bush politikájának és pozíciójának bázisát jelentette. Nem közömbös tehát a kérdés, az új elnök, Barack Obama milyen módon viszonyul a társadalom e dimenziójához.
2006-ban a Washington Post kommentátora azt írta, J. F. Kennedy 1960-as beszéde óta nem hallott olyan hitelesen vallani amerikai politikust a saját megtéréséről, hitéről, kételyeiről. Obama szerint az amerikai társadalomban újra meg kell vitatni a vallás helyét és szerepét, s a hívő embereknek saját hitük tanításait mindenki számára elfogadható egyetemes értékek nyelvén kell megfogalmaznia, hogy a különböző hitvallások ne bomlaszthassák az amerikai társadalmat. [Élőben]
Obama keresztény vallású, de kenyai muzulmán apja révén muzulmánnak is tekintik. Személyében szimbolikusan jelen van az, amiért folyamatosan síkra szállt: a keresztény és a muszlim világ békéjéért, az iraki háború bejezéséért. "Obama igazi győzelme az iraki béke legyen" - mondta Shlemon Warduni iraki püspök, amikor Obama választási sikerét látta.
A mai amerikai generációt Józsue nemzedékének nevezte. Az amerikai civil vallási identitás egyik alapvető metaforája, hogy Amerika a megígért ország, amelyre Józsue vezette be a zsidókat a pusztai vándorlás után. Józsue arra épített, amit Mózes előkészített. Bármit teszünk - mondja Obama - csak azért tehetjük, mert Isten velünk van.
A hit az igazságosság forrása. Isten képesít arra, hogy azt is megtegyük, ami lehetetlennek látszik, annak érdekében, hogy Amerikában mindenkinek méltó élete lehessen. - XVI. Benedek pápa üdvözlő táviratban gratulált Obama győzelméhez és biztosította róla, hogy imádkozni fog érte.
2006-ban a Washington Post kommentátora azt írta, J. F. Kennedy 1960-as beszéde óta nem hallott olyan hitelesen vallani amerikai politikust a saját megtéréséről, hitéről, kételyeiről. Obama szerint az amerikai társadalomban újra meg kell vitatni a vallás helyét és szerepét, s a hívő embereknek saját hitük tanításait mindenki számára elfogadható egyetemes értékek nyelvén kell megfogalmaznia, hogy a különböző hitvallások ne bomlaszthassák az amerikai társadalmat. [Élőben]
Obama keresztény vallású, de kenyai muzulmán apja révén muzulmánnak is tekintik. Személyében szimbolikusan jelen van az, amiért folyamatosan síkra szállt: a keresztény és a muszlim világ békéjéért, az iraki háború bejezéséért. "Obama igazi győzelme az iraki béke legyen" - mondta Shlemon Warduni iraki püspök, amikor Obama választási sikerét látta.
A mai amerikai generációt Józsue nemzedékének nevezte. Az amerikai civil vallási identitás egyik alapvető metaforája, hogy Amerika a megígért ország, amelyre Józsue vezette be a zsidókat a pusztai vándorlás után. Józsue arra épített, amit Mózes előkészített. Bármit teszünk - mondja Obama - csak azért tehetjük, mert Isten velünk van.
A hit az igazságosság forrása. Isten képesít arra, hogy azt is megtegyük, ami lehetetlennek látszik, annak érdekében, hogy Amerikában mindenkinek méltó élete lehessen. - XVI. Benedek pápa üdvözlő táviratban gratulált Obama győzelméhez és biztosította róla, hogy imádkozni fog érte.
2008. október 24., péntek
Vorsingen
Bemutatkozó előadást tartottam a Bécsi Egyetem katolikus teológiai karán október 21-én. Megpályáztam ui. Paul M. Zulehner helyét, aki szeptember 30-cal nyugdíjba vonult. Mit is tehettem volna mást? Közel 20 éve vagyok kapcsolatban a karral, számos szálon kötődöm a képzéshez, különösen a kelet-európai doktori iskolához, valamint kutatási projektekhez és fejlesztésekhez. Fejet akartam hajtani professzorom előtt és a kar előtt is, megköszönvén mindazt, amit kaptam. Persze érdekelt is az eljárás, amit így belülről megismerni nagyon tanulságos.
A mintegy 20 jelentkezőből egy 8 tagú bizottság a beadott anyagok alapján 5-öt választott ki. Mindannyiunkat felkértek egy 40 perces előadás megtartására, amelyet a tagokon kívül az egyetemről bárki meghallgathatott. Az előadást vita követte. Én a gyakorlati teológia tudományelméleti kérdéseiről beszéltem, arról, hogy a radikálisan és gyorsan változó európai kultúrában és tudományosságban milyen kihívások előtt áll ez a teológiai ág. Másnap a bizottsági meghallgatás következett, ahol 6-7 előre megfogalmazott kérdésre kellett válaszolni. Tőlem főképpen arról érdeklődtek, hogy milyen irányba vinném a tanszék oktatási és kutatási tevékenységét. Végül egy próbaszemináriumot kellett tartani, amelyre három hallgató jött el, akiket a kari HÖK kért fel a részvételre. A pasztorálteológiai módszertanról tartottam rövid bevezetőt, majd karikatúra-elemzéseket végeztünk közösen.
Az eredményeket 2-3 héten belül tudjuk meg. A kar összeállít egy listát, amelyen preferenciasorrendbe szedve a három legjobb jelölt neve szerepel. Ezt követik az egyetemi szintű tárgyalások, valamint - tekintettel a konkordátumra - a bíborossal történő egyeztetés. A jelöltet el kell fogadnia a rektornak és a bíborosnak is, aki felterjeszti Rómába, s megkéri számára az ú. n. "missio canonica"-t, a tanítás jogát. A nem hivatalos, de köztudott információk szerint a bíboros mindenképpen felszentelt személyt szeretne utódnak, mert a karon a pap-professzorok száma az utóbbi években radikálisan lecsökkent.
Kollegialitás és konkurencia együtt volt tapasztalható. Hárman is belülről pályáztunk: Regina Polak a jelenlegi intézetvezető asszony, Christian Friesl és én. Amennyire csak tudtuk, segítettük egymást, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. A két külsőssel nem találkoztam. Az egyik Johann Pock, aki jelenleg a bonni tanszéket vezeti (1993-ban szentelték pappá), a másik a svájci Franco Luzzatto.
Jól eső érzéssel nyugtázom, hogy amit szerettem volna elérni, sikerült. Jelenleg pedig az esélytelenség szabadságát élvezem.
A mintegy 20 jelentkezőből egy 8 tagú bizottság a beadott anyagok alapján 5-öt választott ki. Mindannyiunkat felkértek egy 40 perces előadás megtartására, amelyet a tagokon kívül az egyetemről bárki meghallgathatott. Az előadást vita követte. Én a gyakorlati teológia tudományelméleti kérdéseiről beszéltem, arról, hogy a radikálisan és gyorsan változó európai kultúrában és tudományosságban milyen kihívások előtt áll ez a teológiai ág. Másnap a bizottsági meghallgatás következett, ahol 6-7 előre megfogalmazott kérdésre kellett válaszolni. Tőlem főképpen arról érdeklődtek, hogy milyen irányba vinném a tanszék oktatási és kutatási tevékenységét. Végül egy próbaszemináriumot kellett tartani, amelyre három hallgató jött el, akiket a kari HÖK kért fel a részvételre. A pasztorálteológiai módszertanról tartottam rövid bevezetőt, majd karikatúra-elemzéseket végeztünk közösen.
Az eredményeket 2-3 héten belül tudjuk meg. A kar összeállít egy listát, amelyen preferenciasorrendbe szedve a három legjobb jelölt neve szerepel. Ezt követik az egyetemi szintű tárgyalások, valamint - tekintettel a konkordátumra - a bíborossal történő egyeztetés. A jelöltet el kell fogadnia a rektornak és a bíborosnak is, aki felterjeszti Rómába, s megkéri számára az ú. n. "missio canonica"-t, a tanítás jogát. A nem hivatalos, de köztudott információk szerint a bíboros mindenképpen felszentelt személyt szeretne utódnak, mert a karon a pap-professzorok száma az utóbbi években radikálisan lecsökkent.
Kollegialitás és konkurencia együtt volt tapasztalható. Hárman is belülről pályáztunk: Regina Polak a jelenlegi intézetvezető asszony, Christian Friesl és én. Amennyire csak tudtuk, segítettük egymást, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. A két külsőssel nem találkoztam. Az egyik Johann Pock, aki jelenleg a bonni tanszéket vezeti (1993-ban szentelték pappá), a másik a svájci Franco Luzzatto.
Jól eső érzéssel nyugtázom, hogy amit szerettem volna elérni, sikerült. Jelenleg pedig az esélytelenség szabadságát élvezem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
